| Sakk - Musical-koncert (kritika) | KabalaSziget Magazin |
 |
A Margitszigeti Szabadtéri színpadra a PS Produkció egy grandiózus sakkpartit varázsolt és a játszma folytatódik októberben, a Magyar Színházban. |
|
„Minden sakkmeccs kivételes: mert egy hibát kizár. Minden napod végén tudod: holnap mást fogsz tévedni már.” A Sakk c. musicalnek hosszú története van, ugyanis a szövegíró Tim Rice-ban az ötlet már az 1970-es években megszületett, de csak 1983-ban ült össze a két Abba taggal, Benny Anderssonnal és Björn Ulvaeusszal, hogy megvalósítsák. Az előadás első dramaturgizált színpadi változata 1986-ban a londoni West Enden debütált, ahol vegyes kritikát kapott, de így is megért három évet, majd az amerikai változat 1988-ban a Broadway-en csak két hónapig futott. Azóta számtalan változáson ment át mind a zene, mind a szövegkönyv és általában mindkét előadásból kölcsönöztek, ahogy a magyar változat is. A lelkes színházba járóknak sem lehet teljesen ismeretlen, ugyanis 1992-ben a Tháliában, majd 1995-ben a Rock Színház előadásában már láthatták. A történetnek erős politikai háttérszele van. A két nagyhatalom színeiben érkező orosz és amerikai sakkozó géniuszt a propaganda eszközeként használják. A kissé arrogáns és nagyképű címvédő, Frederick Trumper szekundánsával, a magyar származású Florence Vassyval érkezik, míg Anatoly Sergievsky, a KGB-ügynök menedzserével, Alexander Molokovval. A festői környezetben, Meranoban, amit „jókedvében álmodott az Isten”, a „csúcs-sakkparti” helyszínén Florence és a már nős Anatoly egymásba szeretnek. Freddie árulásnak véli menedzsere kapcsolatát a „vörös paraszttal” és világbajnoki címének elvesztése is letöri: „Bizony meredek dolog a siker, láthatod ezt, és aki nem bírja, biztos, hogy végül is veszít.” Anatoly az állandó szovjet nyomás ellenére sem hajlandó a magánéletét keverni a játékkal, amit közöl is Molokovval: „Királynőcsel? Ezt a változatot én nem játszom… én csak bábukkal sakkozom.” Florence régi sebe felszakad, ugyanis apját ’56-ban elhurcolták az oroszok, de Anatoly iránt érzett szerelme erősebb a sérelménél. Az érzelem felülírja a haragot. Politika, menedékjog és szerelem a darab szerves része, de hogy hogyan alakul Anatoly és Florence románca, az minden kíváncsiskodó számára kiderülhet októberben. Hisz’ ahogy Florence szájából is hallhatjuk: „A folytatásról tárgyalhatunk, de nem most és nem magával.”
A musical beharangozása óriási elvárásokat ültetett el bennem és Kentaur eddigi díszleteit látva (Az Operaház fantomja, A vámpírok bálja) nagy reményekkel kecsegtetett. A gigantikus díszlet elmaradt, ami egy kicsit csalódást okozott, de végül beismerem, hogy az egyszerűségében rejlett a nagyszerűsége. Ötletes és passzoló volt: egy óriási sakktábla, ahol a mérkőzéseket a táncosok jelképesen játszották le és ez volt a darab leglátványosabb része. A táncosok ruhája szintén Kentaur fantáziáját dicséri. A sakkbábunak öltöztetett figurák abszolúte felismerhetőek voltak és igazán szellemesek. A koreográfus, az amerikai Karen Bruce kortárs balett elemei a bábuk előadásában a sakktáblán ámulatba ejtőek voltak. Egy percre elfelejtettem levegőt venni a csodálatosan légies mozdulatokat látván. Matt volt. A zenevilága változatos: néhol operás, operettes, popos, rockos és még orosz népzenei motívumok is felvonultak. Egyházi Géza (Anatoly) és Sári Éva (Florence) hozták a már eddig megismert formájukat (A vámpírok bálja), de koncertmusical lévén a játék nem hagyott nagy kibontakozási teret. Az est meglepetése a bíró szerepében tetszelgő Kiss Ernő Zsolt volt, akit eddig ekkora szerepben még nemigen láthatott a közönség. Pavletits Bélával (Walter de Courcy, Global TV tudósítója) karöltve, amolyan konferanszié szerepben díszelegtek, átvezetve az eseményeket. Kiss Ernő Zsolt hangja erőteljes és ragyogó tisztasággal csendült fel, betöltve a Margitszigeti szabadteret. A második felvonásban felbukkanó Kecskés Tímea (Svetlana, Anatoly felesége) csodálatos szoprán hangjával még inkább erősítette a csapatot. Florence és Svetlana duettjének harmonikus összecsengése a darab egyik legjobb párosítása volt. Ők ketten igaz, hogy ellenségek, mégsem haragszanak egymásra, mert tudják, hogy az együttműködés a leggyümölcsözőbb a szeretett férfinak, akinek ugyanis „nem tűr a képzelete béklyót” és bár „soha sem kér”, de „a biztos nyugalom kell neki rég…” Csordás Levente (Frederick Trumper/Freddie) több szólóval is bizonyíthatta, hogy az amerikai sakkozó szerepére méltó, főleg mivel saját maga is több évig élt az Egyesült Államokban. Ő volt talán az egyik legösszetettebb karakter, akinek játéka egy prózai darabban is vinné a prímet. A Szegény kissrác panaszai c. balladisztikus dal segít megérteni jellemének eltorzulását: „… nagyot csalódtam az édesanyámban, mert túl gyakran útra kelt, elhagyott mindig egy másik életért…” és ez megmagyarázza a bangkoki kicsapongásait, ahol „a zene lüktet, mint a halánték... errefelé minden perc egy ajándék...” Ez a szám viszont gyengére sikerült, kevés volt benne a szenvedély. Vérszegény volt. A Molokovot játszó székesfehérvári operaénekes, Gábor Géza színvonalas és karakteres hangja mindig feltüzelte a kedélyeket.A diplomaták, riporterek és a nagy létszámú kórus mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy kiemelkedő estet nyújtsanak a jelenlévőknek, a kissé kellemetlen hűvös idő ellenére is. Hiszen mi is Anatolyval együtt énekelhettük:
„Eszeveszett módon táncolok egy dróton, Előadás: 2010-08-08 20:30 h Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Szereplők: Forrás: KabalaSziget Magazin
Sakk galéria
Exkluzív interjú a dalszövegek királyával: Tim Rice-al (Fókusz)
| |
